Mint a Néprajzi Múzeum „A műanyag” című kiállításának egyik kurátora, szeretnék bemutatni néhány tárgyat, színesítendő az Arnolfini Fesztivál retrokínálatát.
Itt van mindjárt egy kávédaráló, amely magyar gyártmány, az Art-Deco stílusjegyeit viseli valamelyest, s amelyről a „Műanyag” című folyóirat I. évfolyamának 1938. június–júliusi száma a 9. oldalon idézi az ugyanabban az évben megjelent angol Plastics szaklap véleményét: „Kétségtelen, hogy mi (az angolok) éppen úgy sokat tanulhatunk a kontinenstől, mint ahogyan a külföld is sokat tanulhat tőlünk. Így kiemelkedő jelentőséget tulajdonítunk az itt bemutatott kávédarálónak, amelynek teste, fiókja és fogója a budapesti Kábelgyár rt. aminoplastból készített Futurit (márkanév) gyártmánya. A kávédaráló feltűnően vonzó, nem csupán azért, mert ez az első műanyagból készült daráló, hanem azzá teszi rajzának és kiállításának pompás volta is. (…) Külön ki kell emelnünk azt a nem csekély jelentőséggel bíró tényt, hogy íme, a műanyag alkalmazható a szagokra érzékeny anyagok őrlésére is.”
A másik három eszköz az elnevezésem szerint a „képtelen” tárgyak körébe tartozik. Ezek fő jellegzetessége, hogy az anyag–forma–funkció klasszikus egysége felbomlik, valamelyik jellemző a másiknak ellentmond. Többnyire felkeltik az érdeklődést, sőt amikor kiderül, hogy mifélék, mosolyt fakasztanak. Az egyik egy rúzs, amelyről, ha levesszük a kupakot, kiderül, hogy egy mini gyertya van benne, amely igazából egy radír.
Az általam hozott másik tárgy egy kínai boltból beszerzett kis kanna, amelynek ha lenyomjuk a fülét, akkor a fedelének a fogója pirosan világít, és a kiöntője meggyullad: mert valójában egy öngyújtóról van szó. A harmadik egy injekciós fecskendő, amely szintén öngyújtó, a lőrinci piacon vásároltam. Megdöbbentő a teljesen átlátszó testén a belső berendezés látványa.
A dinoszaurusz-divat korszakában egy ismerősömnek volt egy dínó formájú öngyújtója is, neki a karját kellett lenyomni, mire a szeme pirosan villogott, a száján lángot vetett, és azt mondta öööö, öööö, öööö…
Elhangzott 2007. május 19-én Szigetszentmiklóson, a 4. Arnolfini Tavaszi (Retro) Fesztivál spontán kiselőadásaként, a fűzfa alatt.
Reprók: Torma Cauli Lászó; riportfotók: Draskovich Edina.