Turcsányi Antal 12 napi jegyzet című kiállításának megnyitója.
A műfajok, eljárások, technikák nagy demokráciájában egyenrangú, azonos jogosultságú felek élnek együtt békességben. Táblakép és kisgrafika, falfestmény és akvarell, számítógépes print és kézirajz egyforma eséllyel tör a remekmű rangjára, azonos feltételekkel pályázik mélyebb tartalmi-formai eredményekre. Más kérdés, hogy a közönség érdeklődése nem egyenlő mértékben sugárzik feléjük. A terjedelmes kompozíciókon könnyebben akad meg a szem, a monumentalitás hamarabb kelti fel a tartalmi nagyság illúzióját.
Hasonló ez, mint a szimfonikus zene jelentősebb népszerűsége a kamaramuzsikáéval szemben. És bizonyos technikáknak, mint például az olajfestés, kétségbevonhatatlan a presztízse más eljárások hátrányára. Ugyanakkor nemcsak egy-egy művész munkásságában, de általában a képzőművészetben is állandó és kölcsönös az áthatás a műfajok közt, az egyikben felszikrázott gondolat megtermékenyítheti, új irányba lökheti a másikat.
Az Arnolfini Galéria kiállításain jól érzik magukat a kisműfajokban született alkotások. Feltehető az is, hogy fokozottabb figyelmet keltenek irántuk. Így például Turcsányi Antal művei iránt. Egy sorozat részét láthatjuk most, közelmúltban keletkezett vegyes technikájú műveket, melyeket a festő képzőművészeti naplónak, napi festői jegyzetek gyűjteményének is tekint. Nagyon érdekes kis képekről van szó. Minden érdekes: érdekes esetünkben az úgynevezett „vegyes technika”. Érdekes a keletkezés módja is; a két dolog összefügg. Nem előre megtervezett széria ez. A szűkös idővel szüntelen harcban álló művész egy-egy szabad órájában képpé alakítja azt a lapot, melyre korábban színfoltot ejtett, festőkést törölt, vagy amin színt próbált.
Találékonyság, helyzetfelismerés, a festő-szem gyakorlata kell hozzá, hogyan is folytathatók, miként alakíthatók ezek az alkalmilag esett jelek és foltok ragyogó, teljes kis kép-egésszé, a napi lélekállapot, életkedv képi dokumentumává. A véletlen és a gyakorlott művész együttműködése révén épül egymásra olajfesték-ecsetvonás, krétarajz, frottázs és színes ceruza vonala. Fordítva, mint megszoktuk: a festést követi és egészíti ki a grafitceruza rajza. A papír szabadon maradt részei pedig mint fehér kép-elemek adják hozzá magukat a képi látvány teljességéhez; a fehér szín kontrasztja fokozza a hatás frissességét, közvetlenségét.
Kitűnhet mindebből, hogy nem valamely előzetes elképzelés, nem formai-tartalmi koncepció vezérli a művész kezét, hanem a formák-színek vonzása és taszítása. Nem tartozik megfelelni semmi másnak, csak a kép benső törvényszerűségeinek. Nem köti sem külső, sem önként vállalt feladat felelőssége, nem kockáztatja egy terv megvalósításának kudarcát, csak a kép által sugallt festői gesztusokat kell megtennie ahhoz, hogy a mű vizuális megjelenése kielégítse és elérje a kívánatos képi hatást.
Érdekes megfigyelni, hogy az alakuló kép ösztönzése, a tisztán képzőművészeti eszközök alkalmazása, a művész tudatos-ösztönös gesztusai és a kötetlen munkamódszere révén felkeltett felszabadultság-érzete hogyan hat, szűrődik át a holt anyagon, és kelt friss, örömteli érzést a nézőben. Ez a könnyű szabadság-érzés sugárzik a befejezett művekből, ezt érzékeli a néző, és ezért regisztrálhat önmagában örömet, derűt, olykor vidámságot Turcsányi Antal naplóképeinek szemlélésekor.
Kérem, nézzék szeretettel. Hasonló örömet, derűt és vidámságot kívánok mindenkinek a képeken kívül is.
Elhangzott 2010. május 29-én Szigetszentmiklóson, a 12. Arnolfini (Napló) Fesztiválon, a 70. születésnapját néhány héttel később ünneplő Turcsányi Antal 12 napi jegyzet című kiállítása – az Arnolfini Galéria A15-ös tárlata – megnyitójaként. Fotók: Zsubori Ervin.