Ervin felkérése a Ritmusról szólt. Gondolkoztam, hogy mi az, ami jó lesz, pont most, pont ide. Volt egy régi anyag, ami 2015-ben szerepelt az Artézi Galériában rendezett önálló kiállításomon. Azoknak a printeknek a többsége nincs már nálam, így egy párat most újra kinyomtattam.
De készültek új munkák is. (Ervin mindig hatással van az ember alkotókedvére.) Ahol a kész képek vannak a merevlemezen, ott találhatók a nyersanyagok meg a köztes verziók is. Ahogy belelapoztam a rég nem látott anyagba, kedvem támadt újra dolgozni vele. (Nem, mintha lett volna időm.)
Rétegeket halmozok egymásra. Ami egy felületen nem jó, azt kipótolom mással. Itt most a lukakat kellett betömni. Amikor nézegettem a 2015-ös lukas anyagomat, Nürnberg jutott eszembe. Pedig nem túl logikus.
Tavaly jártunk Nürnbergben. Láttuk a Lorenzkirche ólomüvegablakait, amelyek az épülettel ellentétben túlnyomó részt eredetiek, mivel annak idején időben leszerelték, és bunkerbe szállították őket, mielőtt megkezdődött volna a város bombázása 1945 januárjában. A pótlás ott fordítva történt, mint általában, hiszen az üvegablakok sérülnek meg a legkönnyebben. Itt meg az újraépített – pótolt – templom kapta meg az eredeti ablakokat. Mégis ez jutott tehát eszembe, így az eredeti üvegablakokat használtam pótlásra a most készült képeimen.
A lukak ritmust adnak. Ez a szabály. A pótlás érzésre megy. Ez a szabálytalan.
Fotók: Kovács Zoltán, Zsubori Ervin