Dárdai Zsuzsa képei és biccenő titkai elé
Az itt jelenlévők többsége a 20. században lett felnőtt. A nagy társadalmi fordulatok századában! Megéltük a rendszerváltozást, és akkor még nem gondoltuk, hogy a 21. században újrázunk! Bízunk benne, hogy most már valóban jóra fordulnak a dolgok.
Mindezek lecsapódtak a művészetekben is. A múlt század elején a geometrikus művészet indulásával, majd a Bauhaus megjelenésével egy modern világ formálódott, ahol a tárgyak és a környezet esztétikájában a funkcionalitás került előtérbe. Mert hát mi is lehetne haszontalanabb, mint egy tisztán műalkotás? Vagy napjainkban haszontalanabb, mint az olvasás! Nem is nagyon hagyunk rá időt…
Zsuzsa 1986–87-ben Ervinnel együtt járt a Bálint György Újságíró Iskolába, ennek köszönhető az ismeretségünk, és Ervinnek Tenke Pistivel való kapcsolata is, amiből később kinőtte magát az Árnyékkötők mozgalom. Az új gyülekezési és csoportosulási törvények adta lehetőséget kihasználva, a Kassáktól örökölt közösségi szellem mikrokörnyezetünkben is lecsapódott, és alkotó közösséggé szerveződött.
Zsuzsa az idő tájt sokszor otthon írta a cikkeit, én eljártam külső terepre, és egy alkalommal megkérdezte, hogy használhatná-e az évek alatt érintetlen és már csaknem beszáradt temperafestékeimet, amelyekkel még a gönci, encsi, Fajó-féle konstruktivista nyári szabadiskolában festettem az első képeimet.
A társadalmi változások persze az egyén életében is nyomot hagytak, így Zsuzsáén és a művészetén is. Volt ugyan egy-két alkotása konstruktív szellemben, de ösztönösen az absztrakt expresszionizmus felé vitte tovább festői megnyilvánulásait. A 80-as években Hegyi Lóránd hozta el a Nyugat szelét az Új Szenzibilitás kiállítássorozatával, melybe a legtöbb jelentős kortárs festőt is sikerült bekapcsolnia, akik addig homlokegyenest másképpen dolgoztak. Ez volt az első nagy lehetőség arra, hogy nyugati galériákban és múzeumokban csoportosan megjelenjenek.
Nyilván ez is hatott, de mondhatom, hogy ezek a képek, és az ezzel egy időben lejegyzett versek is egyfajta belső lüktetés, ritmus, a szabadság, a megtisztulás iránti vágy, az Isten-keresés folyamatának kivetülései, lenyomatai inkább, mintsem a divatos festészet akkori szálainak a megragadása.
Zsuzsa kézzel, az ujjaival festett, és ezeken kívül nem is lett több ilyen alkotása, hiszen a kor technológiai változásainak köszönhetően – a fotóalapokat tovább víve – az elektrografikánál kötött ki, és mindvégig megmaradt digitális festőnek.
Új világ, új élet, tiszta levegő, fényre jutás kívül-belül egyaránt. Életmódváltás, ideológiaváltás, egzisztenciális változás. Törvényszerűen le kellett vetni a múltból megmaradt rossz beidegződéseket és visszahúzó „démonokat”.
Az egyik kép kifejezetten erről tanúskodik. Ez a hatalmas fekete lénymaszlag két kis buksival kétségbeesetten zsonglőrködik. Ezek a kis fejecskék akarva-akaratlan a mi fejünk lettek, ártatlanok, kiszolgáltatottak, és szerencsére egyre messzebb és messzebb gördültek fenntartójuktól. De a többi képen is felfedezhető, látens módon, egy alak a testi-lelki fájdalmak tükrében.
Ezt az időszakot és az azóta eltelt több mint negyven évet együtt élhettük át. Együtt éltük át a mindennapokban, a művészetben. És minden erőfeszítés, minden megpróbáltatás ellenére könnyűnek találtatott, és persze gyorsnak is, mert megvolt a maga belső, szeretetteljes ritmusa.
A versek születésénél kifejezetten segített a zene: Viszockij, a Kraftwerk, a Pink Floyd és persze Cseh Tamás. Azt a hangulatot idézte Barnabás gitárszólója, mintha az orosz zenész ritmusát hallanám.
A nyolcvanas években többször voltunk Moszkvában, éreztük a levegőben a változás szelét. Az üresen kongó GUM áruházban, a boltokban még nem mutatkozott ennek jele, de például a kulturális életben igen. Nos, mivel nem lehetett mást venni, az összes Viszockij-lemezt hazahoztuk akkor.
Kiszabadult a palackból a szellem, a tiltott művészet teret kapott a múzeumokban, Malevics Fekete négyzete fehéren-feketén láthatóvá vált, a zenében új ritmus uralta a teret és a lelkeket.
Zsuzsa, mit tudsz még felhozni a mentségedre…?
Dárdai Zsuzsa: Expresszív leletek – festmények a nyolcvanas évek második feléből | A 26. Arnolfini (Ritmus) Fesztivál kiállítása, kötetfelmutatással egybekötve | A megnyitó második részében Dárdai Zsuzsa is elmondta gondolatait a képanyag és a versek születésével kapcsolatban
Fotók: Kovács Zoltán | A megnyitót Zsubori Barnabás gitárjátéka vezette be