Kezdettől fogva világos volt, hogy egy fesztiválon, amelynek témája a retró, Sós Evelinnek valamilyen módon fel kell tűnnie a résztvevők között. A program összeállításának fázisában fel is hívtam Evelint, hogy rá is számítanék, s mivel lenne kedve előállni. Nincs túl jó passzban, mondta erre, s különben is, fogalma sincs, mit tudna mutatni; inkább ezt most kihagyná. Letettük. Negyedóra múlva csörgött a telefon, Evelin volt az, s egészen fel volt dobódva. Mint mondta, összeszedett pár szatyornyi dolgot a gyűjteményéből, Fecske cigarettát, Omnia kávét, Skála-zacskót, ilyesmiket, esetleg azokkal lehetne kezdeni valamit.
Lehetett. Miután pár nap múlva, történetekbe ágyazottan, átvettem tőle a kollekciót, két megjelenítési mód kezdett körvonalazódni. Egyrészt a nejlonszatyrokat és csomagolópapírokat – kiegészítve néhány kis méretű tárggyal – beszkenneltem, s ezekből egy vetítés állt össze (e képekből építkezett a fesztiválon kiosztott jelvénygyűjtemény is). Másrészt a tárgyakat, egy szabadtéri performansz keretében, a maguk valójában is felmutattam a fesztiválközönségnek.
A vetítés előtt, illetve alatt felolvastam két korabeli szöveges dokumentumot is a gyűjteményből, amely mintegy a korszak – változó – átpolitizáltságát volt hivatott szemléltetni.
A tárgyfelmutatás fotóit Szigeti Tamás, Sós Evelin portréját Zsubori Ervin készítette.