Gábos József könyvtárosnak állt. És mint ilyen, beköltözött egy gigászi könyvtárba. Bár pontosabb, ha úgy fogalmazunk: egy világnyi könyvtárat költöztetett maga köré. Méghozzá a műtermébe. És nem tud leállni vele. Igaz, nem is akar. Tágas térről van szó, de egy műterem befogadóképessége mégiscsak véges. Így valamit óhatatlanul kezdeni kell az egyre magasodó kötethalommal. Akár el is lehetne olvasni őket, de annyi ideje senkinek sincs, meg azzal amúgy sem nyernénk helyet. Gábos József válasza a problémára: képpé kell konvertálni őket. Képkönyvtárrá. Valamit valamiért.
E konverziós folyamat nem most kezdődött, Gábos József magánkönyvtára több mint egy évtizede épül. Abban a kedvező helyzetben vagyok, hogy jó ideje olvasójegyet kaptam ehhez a bibliotékához, bejárásom van az egymásból nyíló termekbe, sőt a központi műterembe is, néhány művekkel telerakott szekciót pedig volt módom személyesen is megnyitni.
Itt, az Arnolfini Galériában is volt már erre példa, napra pontosan 11 évvel ezelőtt, a 18. Arnolfini (Kör) Fesztiválon, ahol a könyvrészletek CD-lemezekre kollázsolva jelentek meg. Legutóbb pedig ez év februárjában, a szigetszentmiklósi Városi Galériában nyithattam meg ebből az egyre terebélyesedő, szó szerint könyvekből építkező Könyvtárból az eddigi legnagyszabásúbb tárlatot. Elmondva például, hogy „Gábos József Könyvtára javarészt sorozatokból épül, amelyeket közös ISSN számként összeköthet a szín, például a vörös vagy a zöld; egy polcra delegálhat a szegmentáltság foka, a visszakövethetőség mértéke, az applikálási algoritmus, vagy épp a fehéres-sárgás máz, amely mindent elfedni igyekszik.”
E sorozatok tehát különleges termek, amelyekben járkálva nyilvánvalóvá válik a megfordított Mallarmé-szentencia gábosi igazsága: „A világon minden könyv azért van, hogy kép legyen belőle.” A mostani tárlat is egy újabb termet nyit ebben a birodalomban. A teremajtóra írt munkacím ezúttal ez: Pöttyös Könyvtár. Amely alighanem végleges cím is egyben, ahogy az a munkacímekkel lenni szokott. Megérkeztünk. Az állomány jelen pillanatban 20 sorszámozott példányból áll – az utolsó aznap készült el, amikor elhoztam a kiállítandó anyagot az ominózus műteremből –, ezen ideiglenes teljességből 18 fért ki e falakra. Ősbemutató.
A Pöttyös Könyvtár darabjainak határozott kötődésük van a szomszédos termekhez, jól kirajzolódik, hogy honnan érkeztünk ide. Ezt az előzménypolcot a már citált megnyitóban úgy jellemeztem, hogy „a címtöredékekkel felcégérezett vászoncafatka-házsorok mint palkonyai pincék rajzolnak tagolt perspektívát az olajjal érzékenyített képmezőre”. Ez a motívum hat itt látható munkán is markánsan megjelenik a sorozatban.
Ami viszont új, és ami domináns, az egyértelműen a pöttyök. Amelyek valójában korongok. Forrásvidéküket jobbára ezúttal is a könyvborítók környékén kell keresni, amelyek a korábbi szériákban is változatos, ugyanakkor következetes darabolási processzusoknak estek áldozatul – vagy magasztosultak fel általuk, attól függően, honnan nézzük –, az itt használt lyukasztók viszont új fegyverkészletet hoznak az arzenálba.
Ezúttal is több irány van persze. A körkivágás mint drasztikus kiemelő gesztus eleinte fejet hajt a cirkalmas betűk vizuális és kultúrtörténeti tekintélye előtt, tiszteleg előttük, iniciálévá nemesítve az egyszerű szóközepi formációkat is. Ám az alkotói koncepció logikája nem állhat itt meg. Tovább kell lépnie a grafikus ornamentikák felé, aztán lehatolni az anyagszerű textúrákig, előbb-utóbb reflektorfénybe állítva a nyers monotónusokat is.
Mindezzel párhuzamosan elhatalmasodik a méretek változatossága – kibomlik a különböző átmérőjű korongok együttállásaiban és egymásnak feszüléseiben rejlő ritmusjáték, a halmozódások és grafikus interferenciák kiváltotta izgalom. Mindeközben a színek előbb tobzódnak, aztán fokozatosan monokrómmá redukálódnak. A kezdetben egységes, vagy csak két-három erőtérre korlátozódó képfelületek osztódni kezdenek, hol repetitív módon, kiszámított szabályossággal, hol ihletett rendezetlenségben, minden lehetséges módon felparcellázva önmagukat.
Aztán egy idő után teljesen átfordul minden. A korongok szerepét átveszi a helyükön tátongó fekete lyuk; a hiány válik képformáló erővé, a megsemmisülésből hajtanak ki a feszes kompozíciók. És váratlan módon, az egymásra rétegzett hiányok nem egy még nagyobb, mindent beszippantó űrt szülnek, hanem elkezdik kirajzolni azokat az új masszív struktúrákat, amelyekre el lehet kezdeni ismét építkezni.
És végül megjelenik még egy csavar, amikor a hiánynak – a kivágott korong után maradó lyuknak – is csak a lenyomata marad meg: egy folt, pontosabban foltmintázat, amely arra emlékeztet, hogy ott valamikor valaminek a hiánya viselkedett képként. Gyönyörű képmezőket látunk, minden görcsösségtől mentes, az önvédelmi regulák alól felszabadult képtájakat, és továbbra sincs két egyforma köztük.
Végül… mondtam az imént felelőtlenül, de hát végtére is miért lenne végül? Gábos József gyarapodó képkönyvtára egyetlen alapvetésre épül, amit leegyszerűsítve talán így fogalmazhatnánk meg: a könyvekben benne van a világ, így a könyvekből új világok építhetők. Az elmúlt évek gazdag alkotói termése nem más, mint ennek a kellően komolyan vett axiómának a mesterségbeli tudással kellően megalapozott ihlettel való kibontása. A feladat nem kevesebb, mint A könyv mint a képzőművészet nyersanyaga című problémának a teljes körű és teljes mélységű megválaszolása. Lépésről lépésre, könyvgerincről könyvgerince, lapról lapra. Ritmikus párbeszéd zajlik. Egy válasz újabb kérdéseket szül, a kérdések pedig megválaszolásért kiáltanak. Egyik hozza magával a másikat.
A mostani tárlat anyaga, a Pöttyös Könyvtár képállománya meggyőzően bizonyítja, hogy Gábos József számára e probléma körüli alkotói diskurzusnak nincs megnyugtató végső megoldása. Ahogy a világ, és a világot leíró könyvek összessége is végtelen, úgy nyílnak majd egyre újabb, mégis markánsan felismerhető termek ebben a gábosi világkönyvtárban is. Nem fogunk unatkozni.
A Pöttyös Könyvtár termének megnyitóját pedig ugyanazzal a gondolattal zárnám, mint a legutóbbi tárlat többtermes szárnyának felvezetését. „Játék is ez, szép és igaz játék, teremtő újraolvasás. Ha ráhangolódunk, és elég figyelmesen próbáljuk kibetűzni, egyszer csak összeáll a kép és a felismerés: hiába fűrész és szike, hiába aprítás és szétáztatás, hiába tépések és szétszórattatások, amiből egyszer könyv lett, az mindig könyv marad. És így nem vész el a remény, hogy vele túlél a könyvekbe átmentett világ is, immár képpé kollázsolva. Ne féljünk belelapozni.”
Elhangzott 2026. május 30-án Szigetszentmiklóson, az Arnolfini Galériában, a 26. Arnolfini (Ritmus) Fesztiválon, Gábos József Pöttyös Könyvtár című kiállításának megnyitójaként | Riportfotók: Kovács Zoltán | Hovatovább1: Menteni a menthetőt – Zsubori Ervin megnyitója Gábos József CD-gyűjtemény című kiállítása elé az Arnolfini Galériában, 2015 | Hovatovább2: Teremtő újraolvasás – Zsubori Ervin megnyitója Gábos József Könyvtár című kiállítása elé a szigetszentmiklósi Városi Galériában, 2026
Néhány fotó a kiállításról
Fotók: Zsubori Ervin | >>A kiállított munkák