A 26. Arnolfini (Ritmus) Fesztivál megnyitójának keretében – amely a szokásoknak megfelelően, néhány perces csúszással kezdődött – többek között elhangzott, hogy ezúttal is beigazolódott: a választott tematika a rendezvényhez közeledve egyre inkább meghatározza azt a nézőpontot, ahogy a világot érzékeli az ember. Jelen esetben szinte mindenről kiderült, hogy áthatja a ritmus. Ritmusa van a napoknak, a heteknek, az éveknek; ritmusa van az Arnolfini Fesztiváloknak, és úgy általában az egész életnek.
Néhány kép Zsubori Ervin fesztiválmegnyitójáról





Fotók: Kovács Zoltán
A ritmus mozzanata áthatja a fogantatást, a születést, a különböző életszakaszokat. A kezdeti gyorsuló ritmus egy idő után lassulni kezd, mígnem eljön az idő, amikor a szinuszgörbe kisimul, s beáll a ritmustalanság.
Búcsú Halmai Zoltántól
Ezen a ponton megemlékeztünk egyik kedves fesztiválozó barátunkról, Halmai Zoltánról, aki sok remek projektben működött közre, legutóbb a 24. Arnolfini (Négyzet) Fesztiválon a táblagyűjteményének becses darabjaiból rendezett kiállítást nyitotta meg, s aki 2025 őszén fájdalmasan fiatalon hagyott itt bennünket. Emlékét megőrizzük.

Halmai Zoltán 2023. május 27-én, a Táblás ház című kiállítás megnyitásakor, a 24. Arnolfini (Négyzet) Fesztiválon | Fotó: Kovács Zoltán
A megnyitó során felmutattunk kiadványokat, felvezettünk zenei és gasztroprojekteket, a Zsubori család fónikus performanszot adott elő, s a 26 ütés című minimalista zenemű ősbemutatójára is sor került – de ezeket mind bemutatjuk a maguk helyén, önálló bejegyzésként.
