Géczi János: Isten háta mögött

A végessel beszélget,
hogy elvetődik a csípőcsont ívű
tengerszegélyre.
A citokinviharban,
ahogyan a lélekből karakter válik
s a hősnő szereplővé vedlik e reggelen,
a tömeg fénylő köpenyét alakjára dobva,
főszerepet terít rá a fény.
Nem szükséges tudnia,
a kagyló egy kagyló-e
vagy a másik világból érkezett látogató,
s a mondatot – így is volt, meg nem is –
a történet alkotója képzeli oda?
Ugyanazon személy köré számos igazság
és történet konstruálható,
de lássuk csak, miért cikázik itt
szenvedélyesen és karcsú két szárnyon az a szellő,
amely elviszi, mert lekapta a szeméről
az álom kendőjét,
hogy szétterítse az égen?
Minden kóbor lovagnak
kell, hogy legyen szemrevaló szívehölgye,
akit isten háta mögött a képzelet teremt.
(Ahogyan önmagát is.)
A homokos föveny
hőmérséklete harmincnyolc fokos.


Elhangzott a Költészet a karanténban videósorozat 3. részében, a szerző előadásában.


:: Géczi János, Láng Eszter és Barna Róbert versei (film)