Az Expresszív leletek című kiállítás és a Biccenő titok kötet elé
Amikor a Biccenő titok című kötetben szereplő verseket írtam, Kraftwerk szólt a Tímár utcában, és teli torokból üvöltött Viszockij. Ha kihalljátok belőlük a ritmust, ők visszhangoznak.
Automatikusan gördültek a sorok a papíron, lázálomban ömlött rám a pillanat. Hevesen zörgött a múlt, érzelmi és idegi túlfűtöttségben zsigeri reakciók születtek. Azt kérdeztem magamtól egyre hangosabban, egyre kétségbeesettebben: mit csináljak? Mit kellene csinálnom, hogy kimeneküljek saját csapdáimból, a szorongás, a pánik, a testi rettegés gödréből.
Ahogy a versek, a festmények is a nyolcvanas években szakadtak ki belőlem. Életem talán legkaotikusabb időszakában. Sok volt bennem a szélsőség, a belső zaj, az indulat. Nem történeteket festettem, egy állapotban voltam. Akkoriban sokat foglalkoztatott a kitaszítottság, a másság, a peremre szorult emberek világa. A Romano Nyevipénél, az első magyarországi cigány újságnál dolgoztam.
A versek másképp működnek. Belép a nyelv, megszólal az emlékezés, a gondolat. A gyerekkor. A kapaszkodás. Az Ima. A nyelv rendet keres ott, ahol a képek robbannak.
A ritmusról legtöbbször a zenére gondolunk. De van más ritmus is. A szív ritmusa. A félelem ritmusa. A szorongás ritmusa. A túlélés ritmusa. Van a ritmusnak egy olyan arca is, ami nem csitít, hanem szétver.
Mindezek így együtt, képben és versben, de hát a vers is kép, és a kép is vers…
Ám a történetem nem itt ér véget. Elhoztam Nektek a NapSzemet. A Jelent.
Dárdai Zsuzsa: Expresszív leletek – festmények a nyolcvanas évek második feléből | A 26. Arnolfini (Ritmus) Fesztivál kiállítása, kötetfelmutatással egybekötve | A megnyitó első részében Saxon Szász János is elmondta gondolatait a képanyag születésével kapcsolatban
Fotók: Kovács Zoltán | A megnyitót Zsubori Barnabás gitárjátéka vezette be | A kiállítás látóterében feltűnt Dárdai Zsuzsa NapSzem című nyomata is